A kívánságlevél, azaz angolul a letter of wishes egyfajta kiegészítő végrendelet, amely nem jár jogi kötelezettséggel, ugyanakkor mégis kifejezi az örökhagyó akaratát. Jellemzően olyan addicionális rendelkezéseket fogalmaz meg, amelyeket az örökhagyó kifejezetten diszkréten kezelne. A vagyonkezelésben jelentős szerepet játszhat, hiszen tisztázhatja azokat a kérdéseket, amelyeket a végrendeletben nem lehet kezelni. Cikkünkben bemutatjuk a kívánságlevél előnyeit, valamint a vagyonkezelésben betöltött szerepét.
Mi az a kívánságlevél?
A kívánságlevél, vagy más néven kívánságnyilatkozat egy informális dokumentum, amely kíséri az örökhagyó végrendeletét. Végrendelet készítésekor – különösen komplex vagyonelemek esetén -, annak tartalma elég gyorsan bonyolulttá válhat.
A végrendelettel ellentétben a kívánságlevél jogilag nem kötelező érvényű, de útmutatást nyújt a vagyonkezelő személy vagy szervezet számára. A végrendeleti végrehajtók, vagyonkezelők és/vagy családtagok számára rögzíti, hogy az örökhagyó hogyan szeretné, ha a vagyonával bánnának, valamint meghatározhatja azt is, ki-milyen hatáskör mellett gondoskodjon a vagyon értéktartásáról.
Miért van szükség kívánságlevélre?
A kívánságlevéllel elérhető, hogy a végrendelet végrehajtói, illetve a végrendelet tárgyát képező vagyon kezelői biztosan az örökhagyó elképzelései szerint járjanak el és hozzanak meg döntéseket. A végrendeletben a legtöbb kérdés tisztázható, így a kívánságlevélre inkább egy azt támogató kiegészítésként érdemes tekinteni. Segítségével minden érintett megértheti a döntések hátterét, céljait.
Mit határozhatunk meg a kívánságlevélben?
Bár kevés formai és tartalmi szabály köti a kívánságlevelet, arra kiemelten ügyelni kell, hogy nem kerülhet ellentmondásba a végrendelet tartalmával. Ebben a nem várt esetben mindenképpen ez utóbbi dokumentum tartalma élvez prioritást.
A kívánságlevél legtöbbször az alábbi témákat érinti:
- Az örökhagyó halálával kapcsolatban értesítendő személyek listája.
- A temetés módja, körülményei, a szertartással kapcsolatos elvárások, meghívandó vendégek, helyszín kiválasztása, illetve a felmerülő költségek rendezésének módja.
- Főbb vagyontárgyak felsorolása, beleértve a bankszámlákat, életbiztosításokat, értéktárgyakat vagy ékszereket és azok helyét, ami segít a végrehajtóknak a hagyaték kezelésében. Miután ezeket a tételeket érdemes belefoglalni a végrendeletbe is, a kívánságlevél inkább a menedzsment könnyítését szolgálja csupán.
- Az örökhagyó részletes utasításokat hagyhat a vagyonkezelőnek arról, hogy befektetéseit és a halála után is érkező jövedelemét milyen módon ossza el. Ez különösen fontos pont lehet, hiszen az örökhagyó halála olyan tragédia, amely még legösszetartóbb családokban és közösségekben is konfliktusokhoz vezethet. Ha azonban a jövedelmek korrekt elosztásáról ily módon gondoskodunk, számtalan problémát küszöbölhetünk ki már előre.
- A vagyonkezelői szerződés időtartama a vagyon eredeti birtokosának halálával bizonytalanná válhat, ha nem rendelkezik előre annak sorsáról. Különösen akkor fontos kérdés ez, ha az örökösök fiatalkorúak.
- Gyermekekkel, családtagokkal kapcsolatos elképzelések rögzítése. Akár olyan részletek is tisztázhatóak, mint a gyermekek nevelésének módja, iskolaválasztás, vallási kérdések, vagy éppen az idős rokonokról való gondoskodás. A kívánságlevél rendelkezhet a vagyon egy elkülönített részéről, amely ezen témákhoz nyújt megfelelő pénzügyi fedezetet egy előre meghatározott időszakon át.
- Amennyiben az örökhagyó kitagadna valakit az örökségből, azaz kizárná a végrendeletből, a kívánságlevél lehetőséget biztosít arra, hogy részletes magyarázatot adjon döntésére. Ez nem csupán a leendő konfliktusok elkerülését segíti, de a megtámadhatóságot is kizárhatja.
Mik a kívánságlevél formai és tartalmi kritériumai?
A kívánságlevél azon ritka dokumentumok közé tartozik, amely elkészítése gyors és egyszerű. Ügyvédi segítség és ellenjegyzés nélkül is megírhatjuk, nem kellenek hozzá tanúk, ugyanakkor dátum és aláírás nélkül nem tekinthető érvényesnek.
A tartalmi kritériumok tekintetében egyetlen fontos szempont van: nem lehet ellentétes a végrendelettel, hiszen ebben az esetben automatikusan a végrendeletben rögzítettek lesznek az érvényesek. Komplex vagyonelemek esetén emiatt mindenképpen érdemes a vagyonkezelő támogatását kérni, hogy elkerülhetőek legyenek a jogi ellentmondások.
Mikor érdemes a kívánságlevelet megírni?
A kívánságlevél bármikor elkészíthető, ugyanakkor könnyű belátni, hogy a végrendelettel egyidőben írni a legegyszerűbb megoldás. Így elkerülhetőek az ellentmondások, amelyek jogi és személyes konfliktusokhoz vezethetnek, és csak tovább nehezítenék az amúgy is nehéz időszakot.
Fontos kiemelni, hogy a végrendelet és a kívánságlevél szinkronizálására is ügyeljünk! Ha a végrendelet megváltoztatásra kerül – például új kedvezményezettek bevonásával -, akkor a korábbi kívánságlevél tartalma könnyen ellentmondásba keveredhet a jogilag kötelező érvényű végrendelettel. Ha módosítást tervezünk, a két dokumentum újításáról egyszerre gondoskodjunk.
Megtekinthetik-e a bizalmas kívánságlevelet az örökösök?
A kívánságlevél olyan bizalmas irat, melyet a vagyon eredeti birtokosa elsősorban a vagyonkezelőnek szán. Jellemző ugyanakkor, hogy az örökösök a saját szemükkel szeretnék látni a számukra előnytelen döntés alapját képző dokumentumokat.
Egyetlen kedvezményezett sem jogosult magától értetődően a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatos dokumentumok megismerésére. A vagyonkezelőnek azonban kötelessége, hogy információt nyújtson a kedvezményezetteknek, azaz vannak olyan dokumentumok, amelyeket kérésre a kedvezményezettek rendelkezésére kell bocsátani. Ilyen iratok lehetnek a vagyonkezelői okirat vagy a vagyonkezelői számlák.
A bevett gyakorlat az, hogy a vagyonkezelői döntések alapjául szolgáló kívánságlevelet külön, eseti mérlegelés alapján mutatják meg a kérvényező kezdeményezettnek. A vagyonkezelő ugyanis ilyenkor köteles az összes örökös és kedvezményezett érdekeit figyelembe venni.
Amit érdemes elkerülni
Az USA területén szokás olyan kiüresített végrendeletet hozni, amelynek tartalmát a kívánságlevél adja. A mögöttes szándék az, hogy az örökhagyó könnyedén módosíthassa végakaratát anélkül, hogy komolyabb jogi munkára lenne szükség a végrendelet változtatása kapcsán – hiszen a kívánságlevelet akár saját maga is újraírhatja.
Ugyanakkor a kívánságlevél nem kötelező érvényű, így egy rossz konstrukcióban elkészülő végrendelet esetén kevés védelmet nyújt a tervezett kedvezményezettek számára. Így hazánkban a végrendelet mellett, egyfajta kiegészítő dokumentumként érdemes azt kezelni.
Összegzés
A kívánságlevél különösen akkor válik fontos dokumentummá, ha az örökhagyó bizalmi vagyonkezelést vesz igénybe. A vagyonkezelő számára hagyott rendelkezések ugyan nem kötelező érvényűek, de egy jól megfogalmazott végrendeleten túl a kívánságlevél olyan plusz információkat és utasításokat tartalmazhat, amelyek megkönnyítik a vagyon elosztását. A dokumentumok rendszeres felülvizsgálata és szükség szerinti módosítása szintén kritikus.
A prúdens módon elkészített dokumentumok olyan rendszert alkotnak, amely nemcsak az örökhagyó halálával bekövetkező feszültségeket előzi meg, de meggyorsítja a vagyon felosztását, valamint gondoskodik arról, hogy az örökhagyó különleges kérései is teljesülhessenek.
Kérdések:
Mi az a kívánságlevél? A kívánságlevél az örökhagyó végrendeletét kiegészítő, nem kötelező érvényű dokumentum, amely elsősorban a vagyonkezelő számára tartalmaz rendelkezéseket. Megkönnyíti a vagyonfelosztást és tartalmazhat különleges rendelkezéseket – például a temetés körülményeit.
Miért érdemes kívánságlevelet írni? A kívánságlevél egy bizalmas dokumentum, amely a vagyonkezelő számára készült és biztosítja, hogy rendelkezésre álljon minden fontos információ az örökhagyó vagyonfelosztási és -kezelési elképzeléseit illetően.
Mik a kívánságlevél formai követelményei? A kívánságlevél érvényességéhez elég egy aláírás és egy dátum, ugyanakkor miután jogilag nem kötelező érvényű (többek között a tanúk hiánya miatt sem), így a végrendelet prioritást élvez vele szemben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ellentmondás esetén a végrendelet tartalma kerül érvényesítésre.