“Addig nincs baj, amíg nincs baj!” – szól a magyar népi bölcselet, mely természetesen a házasságokra is igaz. A szomorú statisztika alapján a házasságok közel 25%-a válással végződik, amely komoly érzelmi terhek mellett anyagi és adminisztrációs nehézségekkel is járhat – különösen, ha a házastársak nem rendezték megfelelően korábban a vagyoni helyzetüket. A fenntartást igénylő vagyonelemek esetében, legyen szó egy frissen indított vállalkozásról vagy egy hosszú tradícióval rendelkező családi cégről, különösen gondosan kell eljárni ahhoz, hogy egy válásba ne vesszen el a korábban teremtett érték. Hazánkban meglepő módon még a házassági szerződés sem gyakori, ugyanakkor fontos tudni, hogy nagyobb vállalkozások vagy családi vagyonok esetében a bizalmi vagyonkezelés az a megoldás, amely a házassági vagyonjogi szerződésnél is erősebb, és szinte abszolút védelmet tud nyújtani egy esetleges válás esetén.
Mi történik a válásnál a vagyonnal?
Gabriella és Péter még a 90-es években házasodtak össze. Péter már akkor a családi vállalkozásban dolgozott, aminek később átvette a vezetését is. Az elmúlt évtizedek munkája eredményeként a családi vállalkozás mára egy több száz főt foglalkoztató, sikeres céggé fejlődött. A házasságkötéskor nem érdekelte Gabriellát és Pétert a jövő, hiszen nem tervezték, hogy elválnak. Emiatt pedig nem kötöttek semmilyen megállapodást a vagyonmegosztást illetően.
Kitalált szereplőink válásának okait ebben a cikkben nem tárnánk fel, azonban tény, hogy a vagyonmegosztás kérdése esetükben számos stresszfaktorhoz vezethet.
A házassággal nem válik minden vagyontárgy közös tulajdonná, azonban a házasság bejegyzésének napját követően szerzett vagyon már annak minősül. Ha a feleség vagy a férj egy vállalkozással “érkezik a házasságba”, az marad az övé, azonban a házasévek alatt keresett jövedelem már részben a másik felet is megilleti. Így, ha az elmúlt 30 évben a kezdő vállalkozásból országos franchise vagy középvállalat lett, abból komoly nehézségek adódhatnak adminisztratív és gyakorlati szinten egyaránt.
Miért fontos, hogy gondoskodjunk a vagyonelemek sorsáról?
Az egyszerűbb vagyontárgyak elosztását még akkor is könnyen meg lehet szervezni, ha erről a felek korábban nem állapodtak meg. Ha a Gabriella és Péter házassága alatt bármelyik fél egy saját céget alapított, akkor is egyértelmű a kérdés, a vállalkozás fele a másikat illeti a váláskor. Egy nagyobb tradícióval rendelkező, a házasság alatt felvirágzó családi vállalkozás esetében azonban komolyabb kihívásokkal kell szembenézni a váláskor abban az esetben, ha annak sorsáról nem rendelkeztek időben a felek. Egy működő vállalkozás felosztása ugyanis a legtöbb esetben egyszerűen nem lehetséges, a kivásárlásra pedig készülés hiányában nehéz megtalálni a forrásokat.
Hasonló akadályok a cég működését nem csupán felboríthatják, de a kifizetések elakadása, a fontos döntések halasztása, vagy éppen a munkavállalóknak okozott bizonytalanság akár csődbe is vihetik a vállalkozást. Ez különösen kockázatos időszakot eredményezhet akkor, ha a vállalkozás piacvezető, esetleg kiterjedt alvállalkozói körrel rendelkezik. Egy kivitelezéssel foglalkozó közép- vagy nagyvállalat néhány hónapos pénzügyi stopja nem közvetlenül is több száz ember megélhetését nehezítené meg, de közvetve akár ezrek életére is negatív hatással lehet.
Miért jobb megoldás egy házassági vagyonjogi szerződésnél a bizalmi vagyonkezelő bevonása?
A házassági vagyonjogi szerződés egy pár által a házasságkötésük előtt szabad akaratukból egymással kötött megállapodás. Azonban gyakran nehéz dolog házassági vagyonjogi szerződés megkötésére kérni a másik felet, ez akár a házassági szándék visszamondását is eredményezheti. A házassági vagyonjogi szerződés elkészítéséhez a felekre vonatkozó összes pénzügyi információ teljeskörű megosztása is szükséges és ritka az olyan pár, amelynek tagjai nyitottan megosztanák pénzügyi helyzetük minden részletét egymással.
A bizalmi vagyonkezelés egyik meghatározó előnye a házassági vagyonjogi szerződéssel szemben az, hogy ezt a vagyonrendelő (esetünkben az a fél, aki a vállalkozással „érkezik” a házasságba) egyedül is létrehozhatja.
Válás esetén a házassági vagyonjogi szerződés könnyen megtámadható, ha azt esetleg helytelenül szövegezték meg, a bíróság akár érvénytelenítheti is valamelyik fél válóperes keresete alapján. Az időben létrehozott bizalmi vagyonkezelés ezzel szemben egy nagyon erős vagyonvédelmi rendszert hoz létre. A vagyonrendelő szerepét betöltő jövendőbeli házasuló fél Magyarországon is létesíthet EU-bejegyzésű bizalmi vagyonkezelést azáltal, hogy vagyonát egy bizalmi vagyonkezelőre ruházza át. Ezzel egy visszavonhatatlan bizalmi vagyonkezelés jöhet létre, amely hitelezőkkel, felperesekkel és esetlegesen a jövőbeni volt-házastársakkal szemben egyaránt védelmet biztosít. Fontos tudni, hogy a bizalmi vagyonkezelés kedvezményezettjét a vagyonrendelő szabad akarata szerint választhatja ki, még az is lehetséges, hogy maga a vagyonrendelő lesz az.
A házassági vagyonjogi szerződés egy passzív dokumentum, amely egy adott helyzet alapján kerül megkötésre. Hűen tükrözi a két fél akaratát, azonban ritka, hogy a házastársak folyamatosan aktualizálják. A bizalmi vagyonkezelés ezzel szemben egy nagyon rugalmas megoldás, esetében a vagyonrendelő közjegyzői okirat nélkül rendelkezhet a vagyon felosztásáról, azaz a megújítás folyamata sokkal gyorsabb és átláthatóbb.
Emellett a másik hangsúlyos elem, hogy a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek mellé aktív szolgáltatások járnak, amelyek segítenek megóvni azok értékét.
Az alábbiakban kiemeljük a bizalmi vagyonkezelés további előnyeit a házassági szerződéssel szemben.
Az érintettek köre
Egy házassági szerződésben csak a házasságot kötött felek érintettek, így nem szerepelnek benne a gyermekek vagy más kedvezményezettek. A bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek kedvezményezettjei azonban korlátok nélkül jelölhetőek ki, így Péter és Gabriella közös gyermekei, illetve akár szülei is részesülhetnek a vagyonból a válási folyamat során. Jellemző példa, hogy a kedvezményezettek köre a sikeres vállalkozó fél korábbi házasságból származó gyermekével bővül.
Diszkréció
Írott anyagainkban gyakran kiemeljük, mennyire fontos előnye a bizalmi vagyonkezelésnek a vagyonkezelő diszkréciója. Az aktuális hazai szabályozás alapján az ilyen módon átadott vagyon nem szerepel publikus nyilvántartásokban. A bizalmi vagyonkezelő a hitelezők esetében is biztosítja a vagyonvédelmet, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a hitelezők kifizetése ezzel a módszerrel “megúszható” lenne.
Mikor érdemes elindítani a bizalmi vagyonkezelés folyamatát?
Egy időben, lehetőség szerint még a házasságkötést megelőzően létrehozott bizalmi vagyonkezelés tudja a legnagyobb és legátfogóbb védelmet nyújtani, de vannak olyan esetek, amikor a vagyonelemek a házasság alatt is bizalmi vagyonkezelésbe adhatóak. Bár a házassági szerződés is nagy rugalmasságot biztosít az időbeliséget illetően, azt csak érvényes házasság időtartama alatt lehet megkötni – sem előtte, sem a válás folyamatába illeszkedően nem rendezhető vele a vagyon helyzete.
Kérdések
Miért fontos rendelkezni a vagyonról még a házasságkötés előtt? A házasság előtt szerzett vagyon elemeit minden élethelyzetben érdemes védelmezni, akkor is, ha nem számítunk a házastársi vagyonközösség felbontására. Ha válásra kerülne a sor, akkor a közös évek alatt szerzett vagyon automatikusan közös tulajdonba kerül, így, ha erről a felek nem állapodnak meg valamilyen formában előzetesen, az osztozkodás elkerülhetetlen lesz. Ez azonban magas értékű vagyonelemek esetében rendkívüli nehézségekkel járhat.
Miért jobb megoldás a bizalmi vagyonkezelés, mint a házassági szerződés cégvagyon esetében? Utóbbi rugalmatlanságával szemben a bizalmi vagyonkezelés egy olyan szereplőre bízza a vagyonról való gondoskodást, amelynek legfontosabb feladata, hogy annak biztonságát és értékállóságát megőrizze. Így egy több száz főnek munkát adó cég nem áll le addig, amíg a válás folyamata lezárul.
Más kedvezményezettek is bevonhatóak a bizalmi vagyonkezelésbe? Igen, és ez máris nagyban megkülönbözteti a tradicionális házassági szerződéstől, amely csak a házasulandó felekről szól. A bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek kedvezményezetti köre korlátlanul bővíthető – jellemző, hogy a gyermekek (például korábbi házasságban született utódok) vagy szülők kerülnek bele.
Lehet-e később módosítani a házasság előtt szerzett vagyonról szóló rendelkezést? A vagyon védelmének egyik legfontosabb eszköze, hogy a “leltárt” frissen tartjuk, azaz a bizalmi vagyonkezelővel kötött szerződést vagy az ügyvéd/közjegyző előtt hitelesített házassági szerződést folyamatosan aktualizáljuk.
Mik a bizalmi vagyonkezelés előnyei házastársi vagyonközösség esetében?
– Magasabb diszkréció a vagyonelemeket illetően, sőt a bizalmi vagyonkezelő a jövőbeli hitelezőkkel szemben is biztosítja a vagyonvédelmet.
– A bizalmi vagyonkezelés alatt álló vagyonelemek védettek az esetleges csalás ellen.
– Gyorsabb az aktualizálás, mint a közjegyző előtti megoldás.
– Átlátható formában, könnyen adminisztrálható a változás.
– Korábbi házasságból származó gyerek esetén biztosítható a vagyonhagyó akaratának érvényesítése.
– A házastársakon kívül további aktorok, például kedvezményezettek is bevonhatóak a szerződésbe, míg ez a házassági szerződésben nem lehetséges.